Kiállítás: A neurodiverzitásról
A héten még megtekinthető Óbudán a Budapest Galériában A neurodiverzitàsról c. kiállítás, ahol 8 érintett művész /P. Szathmáry István, Gyarmati Zsuzsi, Németh Dóra, Rubóczki Benedek, Dóra Emese, Velegi Csaba, Turchányi Zsófia, Francsics Györgyi/ állít ki a témával kapcsolatban, a kiállítás szakmai hátterét Dr. Madarassy-Szücs Anna és Vétek Zsófia biztosítja. Ajánlom a megtekintését, a kiállítás maga is neuroaffirmatív szemléletben készült, a témáról, főként ADHD-ról és autizmusról szóló könyvekkel és mémekkel ellátott pihenőszoba biztosítja az elvonulás lehetőséget. Ízelítőül pár kép és az ADHD, ASD leírása a kiállításon:
Neurodiverzitás
A neurodiverzitás szűkebb értelemben az idegrendszeri működés sokféleségét jelenti, tágabb értelemben azonban lényegében az egész emberiséget magába foglalja. Mi mindannyian az összes idegrendszerrel bíró lény, és ezen belül az emberiség együtt alkotjuk a neurodiverzitást. A fogalmat a magyar származású Judy Singer alkotta meg, egyszerűségében mégis erőteljes módon kifejezve, hogy az emberi agy végtelen variációban fejlődhet és működhet.
A neurodiverzítás fogalom célja, hogy csökkentse a megbélyegzést és ellensúlyozza a negatív megítélést, amely a többségtől eltérő működésmódokhoz kapcsolódik. Nem diagnózis és nem a neurológiai eltérések szinonimája. Morálisan semleges kifejezés: nem jelenti azt, hogy valami jó vagy rossz", hanem pusztán leírja a természetben meglévő sokféleséget. A természet önmagában nem ítélkezik, nem tesz különbséget eltérés és fogyatékosság között - ezeket az erkölcsi és társadalmi szempontjaink értelmezik.
A neurodiverzítás mára nemcsak fogalom, hanem mozgalom is. Lényege, hogy kiálljon a különböző fejlődésű emberek jogaiért, a méltányos bánásmódért és a társadalmi befogadásért. Az idegtudományokban és a társadalmi diskurzusban egyaránt azt hangsúlyozza, hogy a neurodivergens embereket ne kizárólag a hátrányaik alapján lássuk, hanem teljes, értékes résztvevőiként a közösségnek.
ADHD
Az ADHD elnevezése a figyelemhiányos hiperaktivitászavar angol megfelelőjéből ered. Sajnos nem annyira találó megnevezés, a figyelem hiánya helyett sokkal inkább a figyelem és az impulzusszabályozás eltérő szerveződése az, amire az ADHD utal. A figyelem szélsőségesen váltakozhat, egyik helyzetben szétszórt, máskor extrém módon fókuszált ("hiperfókusz") is lehet. Ez a következetesen következetlen" működés sok kihívást okozhat a tanulás/munka, a mindennapi szervezési feladatok és a kapcsolatok fenntartása során is.
Az ADHD-s idegrendszer sajátossága, hogy a motivációja főként érdeklődéshez, újdonsághoz és közvetlen megerősítéshez kötődik. Emiatt a hagyományos motivációs eszközök sokszor kevésbé hatékonyak, ezt pedig gyakran lustaságként vagy a fegyelem, az akaraterő hiányaként aposztrofálja a környezet. Az önszabályozás területén is jellegzetes eltérések figyelhetők meg: gyakori az alacsony frusztrációtűrés, a hirtelen hangulati és energiaszintbeli váltások, az alvás-ébrenlét ritmus sajátosságai, valamint a sajátos időélmény. (Klasszikusok pl.: Úristen, az ma van?"/ „Azt hittem, mára kész lesz.." „Enni? Azt elfelejtettem...")
Az ADHD színes megjelenésű klinikai kép. Amire legtöbben asszociálnak az ADHD kapcsán, az inkább csak az óvodás kisfiúk egy részére jellemző megjelenési forma (pl. folyamatosan izeg-mozog, közbevág mások szavába, gyakran konfliktusokba keveredik). Felnőttkorban már sokszor inkább a figyelmi szétszórtság, a rendszertelenség, az idő és pénzgazdálkodási nehézség és az ezekből fakadó másodlagos nehézségek, mint önértékelési problémák vagy kapcsolati nehézségek kerülnek előtérbe. A sztereotip ADHD-képtől eltérő megjelenési formák (például lányok, nők) esetén gyakran nem kerül fel-ismerésre az állapot, mert a tünetek inkább belső feszültségben, érzelmi hullámzásokban vagy túlzott megfelelési igyekezetben jelennek meg. Ezek a környezet számára sokszor té-vesen puszta hangulatingadozásnak vagy jellembeli hibának tűnnek.
Az ADHD-ban az idegrendszeri működés az azonnali jutalmakra hangolt. Sokszor nehezebb hosszabb távon kitartaniuk valami mellett és nehezebb lemondaniuk az azonnali, izgalmas, „ezt-az-egy-almafát-ne-piszkáld" típusú ingerekről. Gyakoribb a halogatás és az utolsó pillanatos, (gyakran elképesztően kreatív), egyedi megoldások is. Arra a kérdésre, hogy megmaradjon-e a biztosnál, vagy inkább új lehetőségeket keressen, az ADHD-s agy más döntési stratégia alapján válaszol. Kevésbé mérlegeli a rendelkezésre álló erőforrásokat, és hajlamos gyorsabban ugrani az új kihívás/vállalás/izgalom/veszély irányába, a megszokott, ismerős - és ezért sokszor „unalmas" - helyett. A modern világ szuperingerei, mint a digitális tartalmak, közösségi média, vagy videójátékok bár egyikünk türelmét vagy itt-és-mostban elmélyedését sem segítik igazán, az ADHD-s embereknek azonban sajnos molekulárisan szabott csapdák. Ez magyarázza azt is, hogy felismerés és megfelelő támogatás nélkül körükben a függőségek kockázata kiemelkedően magas.
Sok ADHD-s személy erősségei közé tartozik a kreativitás, a spontaneitás, a találékony-ság, valamint az a frappáns, sokszor gyermekinek vagy ösztönösnek nevezett autentikusság, amely különleges színt ad a kapcsolataiknak. Ide sorolható még az érzékenység, és az a képesség is, hogy gyorsan alkossanak új ötleteket vagy szokatlan kombinációkat bármikor, bármi kapcsán - feltéve, hogy az épp érdekes számukra.
A legjobb támogatás egy ADHD-s ember számára az, ha környezete egyszerre ad biztonságot és mozgásteret, világos kereteket, ugyanakkor rugalmasságot és empatikus visszajelzést. Így tudnak erősségeik valóban kibontakozni, és így érhető el számukra a jobb életminőség, így válhatnak a mindennapi működésükben kiegyensúlyozottabbá.
Autizmus
Az autizmus konstelláció az idegrendszeri fejlődés egy sajátos mintázata. Gyakran spektrumként hivatkoznak rá, vagyis olyan sokféle dimenzió mentén változó működésként, ahol az erősségek és nehézségek eltérő kombinációja rajzol ki egyéni mintázatokat. Bár vannak közös jellemzők, nincs két ugyanolyan autista személy. Az erősségek és kihívások kombinációja, a környezettel való illeszkedés és ezek egymásra hatása mindenkinél más képet rajzol.
Az autizmus korai leírásai viselkedésben megfigyelhető elemeken alapultak, ezek egy része erősen sztereotip képként rögzült a köztudatban. Mélyebben vizsgálva ma már inkább a prediktív agy működésében keressük a jellegzetességeket. A prediktív agymodell szerint mindannyian folyamatosan előrejelzéseket készítünk arról, mit tapasztalunk, és ezeket hasonlítjuk össze a külső és belső környezetünkből érkező ingerekkel. Autizmusban ezek az előrejelzések és az érzékszervi adatok más súlyozással kerülhetnek feldolgozásra: a részletek, az újdonságok és az eltérések így nagyobb figyelmet kapnak, miközben nehezebb lehet a kontextuálisan kevésbé fontos ingerek kiszűrése, az ingerekből koherens információ alkotása és a „nagy egész" gyors átlátása különböző helyzetekben.
Ez a feldolgozási mód valóban sok, kívülről is megfigyelhető viselkedésben tükröződhet: megjelenhet a rutinokhoz és szabályokhoz való fokozott ragaszkodás, a kiszámítható-ság és a struktúra preferenciája. A váratlan helyzetek vagy változások szorongást és ellenállást válthatnak ki, gyakoriak az eltérő szenzoros élmények. Ugyanez a részletfókuszáltság magyarázhatja a különleges érdeklődési területek intenzitását és a rendkívüli elmélyülést is. A társas kommunikációban ez az eltérő súlyozás például abban nyilvánulhat meg, hogy a szociális normák kevésbé intuitívak, így több tudatos energiát igényel a kapcsolódás - emiatt gyakran tapasztalható a kimerülés, vagy az, hogy az érintett számára a kiszámíthatatlan társas helyzetek túl nagy megterhelést jelentenek. A látható viselkedések mellett ne felejtsük el, hogy ami igazán lényeges, az sokszor láthatatlan marad. A neuroaffirmatív szemléletben nem az számít elsődlegesen, mennyire felel meg valaki a társas elvárásoknak, hanem az, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy biztonságban és önazonosan élhessen másokkal együtt, másokkal egyensúlyban.
Az autizmus nem ritka: ma minden 30-40. gyermek esetében felismerhető. Miközben a gyerekek ellátásában már egyre inkább megjelenik a szemléletváltás és a támogatási igények figyelembevétele, a felnőtt- és időskori ellátásban ez még sok átgondolást és fejlesztést igényel. Az önálló életvezetés, a munkavállalás, a párkapcsolatok és a szülőség, valamint a családi jóllét kérdései éppúgy alaposabb megértést és támogatást kívánhatnak, mint az idősödő autista emberek biztonságos és méltó ellátása.
Ahogy egyre jobban értjük a mögöttes idegrendszeri működést, egyre nyilvánvalóbb az is, mennyire sokat számít, ahogyan az autizmusról beszélünk: kiket említünk, kiket hagyunk ki, milyen képet formálunk és milyen céllal. A fogalom az elmúlt évtizedekben rengeteget változott. Bár ez időnként bizonytalanságot és félreértéseket okoz, új, talán jobb szakmai kérdéseket is felvet, és segít abban, hogy megvizsgáljuk saját társadalmi és kulturális normáinkat. Így az autizmusról való gondolkodás, bár az 'önmagába zártság' (az autos szó jelentése) felől indult, valójában összeköthet, közelebb hozhat bennünket egymáshoz és önmagunkhoz is.
/ Dr. Madarassy-Szücs Anna, Vétek Zsófia /